Lórien annak ellenére nagy rengeteg volt, hogy nagyságban elmaradt a Bakacsinerdő és a Fangorn mögött - mindössze fele akkora volt, mint a Megye, 60 mérföld hosszú és 40 mérföld széles -, s egész Középföldén nem volt hozzá fogható. Csak itt nőttek mallorn fák, és Lothlórien ("Álomvirág") sok tekintetben az Elsőkort és a távoli Eldamart idézte a halandó világ helyett. Míg Galadriel hatalma kitartott, az idő olykor különösen telt ezen a földön, s az úrnő Gyűrűje (Nenya, a Víz Gyűrűje) erejével meg tudta védeni az erdőt. A hívatlan vendégek számára nehéz és veszedelmes volt az út a vadon szívébe.

Lórien kívűlről nézve bájos és lakatlan, kecses fákkal tarkított erdőnek tűnt. Aki azonban a lombok alá lépett, egy másik világban találta magát. Bár a tündék már több ezer éve éltek itt, alig hagytak nyomot. Lórien népe a rengeteg mélyén élt, ahol a fák égig értek, az ágak között, fletnek vagy telainnak nevezett padozatokon. Az erdő mélyén több füves domb és tisztás is elterült. Lórien abban különbözött Fangorntól, az Öregerdőtől és a Bakacsinerdőtől, hogy az erdő nem sötét és árnyékos volt, hanem világos és szellős, még a nagy fák között is.